9 dolog, amivel ha felhagysz, boldogabb lesz az életed

2020.01.01

Újévi fogadalmak ide vagy oda, sosem késő változtatni az életünkön, hogy este elégedettebben hajtsuk le a párnákra a fejünket: ez a nap is megérte. Kilenc olyan dolgot tanácsolunk most, amivel ha sikerül felhagyni, boldogabb lesz az életünk. 

1. Ne akarj mindent te irányítani!

Hogy ne érjenek sorozatosan csalódások, meg kell barátkozni a gondolattal, hogy nem minden rajtad múlik. Ember tervez, Isten végez - jobb, ha eleve felkészülsz a váratlanra, és bízol benne, hogy az életben semmi nem történik véletlenül, minden a javadat szolgálja.

2. Ne szapulj másokat!

Nem érdemes rosszat mondani másokról, mert az rendkívül idő- és energiaigényes, és nem vezet semmi jóra. Valójában ez is csak egy rossz szokás, amit az évek során felszed az ember, de ugyanígy meg is válhat tőle. Régi tapasztalat, hogy aki rosszat mond másokra, attól maga is rosszabbul érzi magát, míg aki jót, az jobban. Mondj inkább jót másokról, és te is jobb(an) leszel!

3. Ne keress folyamatosan kifogásokat!

Tűzz ki magad elé reális célokat, és azonnal kezdj bele a megvalósításukba! Ne halogasd, ne tologasd, mert minden perccel és órával csak egyre rosszabbul fogod érezni magad, hogy még mindig nem tettél semmit. 

4. Ne keseregj a múlton!

A múlton úgysem tudsz már változtatni, ezért érdemes azt egyszer és mindenkorra lezárni. Persze nem a szőnyeg alá söpörve, hanem szembenézve mindennel, és őszintén beismerve, ha hibáztál. Ha ez megvan, nem fogsz még egyszer ugyanabba a folyóba lépni.

5. Ne törődj vele, mit gondolnak rólad!

Ahhoz hasonlóan, hogy nem mondasz rosszat másokra, azzal se törődj túl sokat, hogy mások mit mondanak rólad. A szeretteidet, illetve azokat, akiknek adsz a véleményére, hallgasd meg, de azon túl ne törődj vele, hogy mások esetleg hogyan köszörülik rajtad a nyelvüket. Sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb leszel, ha csak magadra koncentrálsz.

Senkinek nem lehet mindig kicsattanó jókedve, aki így tesz, az megjátssza magát. Mindenkinek vannak kedvetlenebb napjai, de attól még nem kell az egész világot borúsan látni. Tényleg minden élethelyzetben lehet valami jót találni, amiért hálás lehet az ember. Végeredményben ilyen apró hálákból tevődik össze az egész élet. 

7. Ne spórolj magaddal!

Ha az ember mindenkor és minden helyzetben igyekszik a legjobbat adni önmagából, akkor nem igazán lesz oka majd később bánkódni. Ha tényleg teljes erőbedobással teszünk valamit, akkor az eredmény valójában már nem számít - hiszen mi mindent megtettünk. Így még sikertelenség esetén is nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket.

8. De ne is zsákmányold ki magad!

Minden embernek szüksége van figyelemre, törődésre, gondoskodásra másoktól, de saját magunktól is. A helyes önszeretet nem önzés, hanem szükségszerűség. Nagyon sokan vannak, akik nem képesek szeretni magukat, de ennek nincsenek tudatában. A túlzott énkényeztetés ugyanúgy lehet ennek a jele, mint az önmegvetés. Ha komolyan veszed a szükségleteidet, hogy neked is szükséged van evésre, alvásra, pihenésre, kikapcsolódásra, akkor kiegyensúlyozottabb lesz az életed.

9. Ne tarts haragot!

Mindig tartsd oda a másik orcád, akár pofon vár, akár simogatás! Még akkor is próbáld meg, ha lehetetlennek tűnik, a megbocsátás ugyanis felszabadít. Nyomasztó súlytól szabadulhatsz meg általa, a haraggal meg a bosszúvággyal pedig kizárólag magadat bünteted.